In Memoriam

In memoriam Barabás Julianna – versei - 1991

Juliannát 1991-ben ismertem meg az Onkológiai Intézetben. Ő volt az első „tanító beteg”, akivel rendszeresen beszélgethettem, akit valóban meghallottam. Julianna halála pillanatáig tudott adni. Kézzel írt verseivel megajándékozott. Máig emlékezem rá, közzéteszem gondolatait-verseit, hogy mások is megismerhessék.

_Klinikai hajnal
Kínosan fehér kórházi ágyban
Együtt a fájdalom, a rémület, a halál, –
És ott az ember.
A_z
ember, aki vár,
Várja az új napot, a holnapot.
Reméli a telet és imádkozik az első hóvirágért.
A lelkek remegése megszűri a csendet s benne
a csengő ismétlődő éles hangja jelzi
a cseppfolyós kilátás kétarcú istenét.
Megvallatott tekintet özön, vissza-vissza térő körmenete ez.
Keresztre feszülő sóhajok lassú elhalása és az engesztelő
Gondolat ránkosztott veressége egy novemberi nap hajnalán.
1991. november, B. Bel. 1. kórterem

_Félelem
_Próbálj engem úgy ölelni,
hogy ne férjen hozzám senkisem.
Tolvajok járnak körülöttem éhesen.
Lelkem már régen eltemettem
sírnélküli síromon kuporgok most és
hallgatom az örök éj zenéjét s a
férgeket kémlelem, melyek fogaikat
fenve várják, hogy érkezem.
Maradj még itt és tarts kezedben
Emeld rám tekinteted
Hozz le a komor felhők közül
Egy parány kék eget.
Úgy ölelj, hogy ne mehessek
Bármennyire várnak ott
Segíts ragyogni egy percig még egy
hulló csillagot.

_Utazás
_Viszem a keresztre feszített lelkem
Mint koldús a batyuját
Csupa rongyos foszlány, tépett vágyak,
összekuszált fonál.
Megyek és vissza nincs miért nézni
Velem van egész tragédiám és
nem hagyok senkinek nyomot az út porán.
Viszem a megcsonkított testem
És nem játszom, mint érzelgős bohóc
Lelkem mint koldús tarisznyája
Üres, megviselt daróc.

_Könyörgés
_Uram!
Bocsásd el letartóztatott lelkemet
Álmaim rácsnak feszülve
ablaknélküli vájatokba
szülik a halált.
De a készenlét sosem tökéletes.
Párnáim között a megbújt
félelem vigyáz.
Én fegyvertelen vagyok – Uram!
Nincs sem képzelt, sem valós
menedék.
Csak a jövő vakvágánya
rombol: hitet, értelmet, hűséget, szerelmet.
A táguló csendben rémület és könyörgés van.-
Uram!
Végleges döntésedhez mérten – segíts! –
Taníts meg szeretni az életet akkor is, ha fáj.
Vagy – Segíts meg – Tanítsd
fogadni a halált.

Áttűnés!

Amíg kezed és ajkad lelked által
értem fohászkodik
Térdelj le hozzám, mert lehet, hogy
elmarad a mindenséget megrázó
kiáltás és nem hallatszik csak a
lélegzet
mely kifekszik holttestem fölött,
miután átszivárgott rajtam a halál
mint ruhafoszlányon a habarcs.

SZERZŐ
Barabás Julianna
Onkopszichológia Online

Szerkeszti: dr. Riskó Ágnes
Copyright 1999–2024 Onkopszichológia Online.
A technikai hátteret, a fejlesztést és fenntartást a Bencium biztosítja már 1999 óta. A honlap a Webflow szerverein fut, melyet a szerkesztők egy böngésző segítségével bármikor frissíthetnek.

webflow logo
Kapcsolat
csernakrisko@gmail.com
Hírlevél feliratkozás