In Memoriam

Beszélgetés Székács Schönberger Istvánnal 3.

– És ez igaz volt egyébként, tényleg így gondolták?

– Nem, ez egy szemtelenség volt. Azt, hogy becsületes, azt mindenki tudta, az, hogy mindennel hozzá lehetett fordulni, az is igaz volt. Az aztán egészen fantasztikus volt, hogy ő milyen mértékig volt képes belénk látni.

– A húszas évek első felében, amikor gimnazista volt, hogyan telt az élete? Kezdve attól, hogy reggel felkelt, elment az iskolába, készült az órákra. Hogyan töltötte az estéket, hogyan töltötte a barátaival az időt, mit olvasott?

– Először is: még ma sem értem, hogy mennyi időnk volt. Nekem nagyon keveset kellett tanulni. Matematikalecke nem volt, a matematikát vagy tudta az ember, vagy nem. Otthoni írásbeli feladatok nem léteztek. Számomra a verstanulás volt a legnehezebb. Én soha verset nem tudtam, és hogyha rendetlenkedtem, vagy valami miatt meg akartak fegyelmezni, akkor a magyartanár, a némettanár vagy a latintanár felhívott, és memoriterből feleltetett. No, az biztos, hogy négyes volt. (A négyes az a rossz jegy volt.) Ez addig ment, hogy az érettségit megelőzően, a nyolcadik gimnáziumban a magyartanárunk külön kiemelt engem, hogy vegyem tudomásul, hogy ezeket a verseket tudni kell, és ha az érettségin memoritert fognak tőlem kérdezni, és nem tudom, akkor magamra vessek.

– Emlékszik, hogy mik voltak ezek a versek, amiket akkor az iskola követelt a hallgatóktól?

– A magyar klasszikusok versei voltak. Kisfaludy Károly, Berzsenyi, Petőfi, Arany, Tompa.

– Hol fejeződött be az irodalom? Ady Endre benne volt-e már?

– Nem, Ady Endre nem volt benne.

– És például a húszas évek elején, amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy Ady révén valami fantasztikus dolog történt a magyar irodalomban, hogyan viszonyultak hozzá?

– Mi Adyt pontosan ismertük, ez magától értetődött. Nem tudom, honnan, de azért ezt tudtuk. Az más lapra tartozik, hogy engem ez különösen nem érdekelt, mert én elsősorban természettudományokkal, természetrajzzal akartam foglalkozni már akkor is, az irodalom, költészet távol állott tőlem. A természetrajztanárunk azt mondta, hogy itt van a tanári könyvtárból ennyi és ennyi könyv. Ki az, aki vállalkozik, hogy a tanár helyett húsz percig természetrajzórát ad az osztályban? Lehetett vállalkozni. Aki vállalkozott, annak ő a tanári könyvtárból rendelkezésére bocsátotta azokat a könyveket, amelyekből a tanárok készültek. Én is előadtam így, ha jól emlékszem, a halakról. Tehát a természetrajzórának egy része úgy folyt le, hogy a tanár, aki egyébként egyetemi magántanár volt, figyelte, hogy mi hogyan adunk el?. Magától értet?d? volt, hogy amikor tavasszal bogarászni lehetett vagy növényt gyűjteni, délután találkoztunk tanárunkkal a Széll Kálmán téren, és mentünk ki növényt határozni.
Az osztályban hárman voltunk barátok. Egy Singer Gyurka nevű fiú, aki később Gönczöl György néven a Világgazdasági Tudományos Intézetnek lett a vezetője. Gyurka egyébként Varga Jenőnek, a volt pénzügyi népbiztosnak volt az unokaöccse. A másik Polgár Tibor, a későbbi zeneszerző volt, a harmadik én voltam. Polgár Tibor természetesen nem tanult, mert a Zeneakadémia teljesen igénybe vette az idejét. Ennek következtében engem ültettek mellé, és én voltam hivatva arra, hogy pótoljam Polgár tanulását. Az első padba való ültetés egyébként azért is történt, mert én nagyon fegyelmezetlen voltam, folyton izegtem-mozogtam, és főként, mindenkinek súgtam. Én eredetileg a második padban ültem, és nem lehetett kihívni senkit, hogy én ne súgjak a felelőnek. Egészen fejlett technikám volt a súgásban. Ennek következtében Polgár Tibor mellé ültettek, aki a legelső padban ült. Az első padból ugyanis nem lehetett súgni. Singer Gyurka abban az időben költő volt, mégpedig nem is tehetségtelen költő. Petőfi születésének százéves centenáriuma alkalmából a Király Színházban ünnepélyes keretek között előadták a János vitézt. A János Vitéz előadása előtt Fedák Sári, akinek ez egy nagy szerepe volt, elmondott egy ünnepi verset Petőfiről, amit a harmadik vagy negyedik gimnazista Singer Gyurka írt. Tehát ő  egy tehetséges költőnek indult, de aztán ezt teljesen abbahagyta. Na most, Singer Gyurkától én két dolgot tanultam meg. Minthogy ő az unokaöccse volt Varga Jenőnek, aki nemcsak pénzügyi népbiztos volt, hanem a Tanácsköztársaság bukása után a berlini szovjet követségnek lett egyik fontos szakértője, az ő hatására én szocialista és kommunista lettem hetedikes gimnazista koromban.

– Az édesapja mit szólt ehhez?

– Azt mondta, hogy ejnye, ejnye. Apám rendkívül liberális volt. Szabadkőműves is volt.

– Beszéltek erről vele? Vitatkoztak?

– Hogyne! Állandóan beszéltünk erről. Szépen megmagyarázta, de nem erőszakosan, hogy ez nem így van, én rosszul látom. De engem nem tudott meggyőzni.

– Maga inkább Singer Gyurkára hallgatott ebben a kérdésben.

– Természetesen! Ez magától értetődik. Amit ő elmondott, az nekem nagyon tetszett. Rendkívül érdekes, hogy Varga Jenő, a neves közgazdász, aki tulajdonképpen Alexander Bernát tanítványa volt, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület alakításakor az első tagok között volt. Ezt nagyon kevesen tudják, valahogy feledésbe ment. Egy újabb furcsa találkozása a véletleneknek a következő: egyszer kölcsönkaptam valami miatt Singer Gyurkától egy Imágót, az egyik analitikus folyóiratot, amiben egy nagyon érdekes és hosszú, Róheim Gézától származó tanulmány volt. A munka nagyon megtetszett nekem. Ugyan nem nagyon értettem meg mindent benne, mert sok mindent kellett volna tudnom, de azért csak átrágtam magam rajta. A dolog érdekessége, hogy tizenöt év múlva Róheim Géza lett a kiképző analitikusom.

– Ha visszagondol a középiskolai osztályban elfoglalt helyzetére, akkor az osztálytársai vajon hogyan látták magát? Minek tartották, miben emelkedett ki közülük?

– Matematikából voltam kiemelkedő. A tanár mindig számíthatott rám, amikor az új dolgokat megpróbálta megértetni. A történelem volt a másik specialitásom, amiben első voltam. Nekem sokat nem kellett ebb?l a két tárgyból tanulni.

– Gondolom, németül anyanyelvi szinten beszélt.

– Előbb tudtam németül, mint magyarul. Én német Fräuleint kaptam rögtön, és egy időben szinte elfelejtettem magyarul. Élénken emlékszem rá, hogy amikor az első elemibe kerültem, és az első napon az iskolában a tanító néni azt mondta, “álljatok fel” vagy “üljetek le”, azt én nem értettem. Az apám, aki egy nagyon magas, kopasz ember volt, ott állt a többi szülő között a sarokban, és én mindig kérdeztem tőle: “ich auch?”, és apám intett, hogy nekem mit kell csinálnom. Az én első elemista bizonyítványom csupa hármas volt. Éppen csak átengedtek, mivel egyszerűen nem tudtam magyarul. De a végén azután tiszta jeles lettem már.

– Ha jól emlékszem, zenélt is, de erről még egy szó sem esett.

– Hát természetesen. Nézze, nekem nagyon gazdag gyerekkorom volt. Én a középosztály gyermekeinek életét éltem. Ez a fajta gyermekkor mára eltűnt. Most volt a gyémántdiploma-átadásom, egy hete. Tizenhatan voltunk jelen, tehát tizenhat orvos él még ebből a korosztályból. Négyszázan indultunk, medikusok Budapesten, és ebből tizenhat él – ez körülbelül három-öt százalék.

– Milyen hangszeren játszott?

– Zongoráztam. Nyolcéves koromban kezdtem el tanulni. Valószínűleg akkor még abszolút hallásom volt, azóta ez a képességem elveszett. Később elkerültem a Fodor Zeneiskolába. Tizennégy éves voltam, amikor Fodor Ernő behívta az apámat, hogy gondol-e arra, hogy engem zenei pályára adjon zongoristának, a növendékhangversenyek és egyéb szerepléseim alapján. Apám megkérdezett engem, ő ugyanis szabadkőműves volt, aki a gyermek nézetét is tiszteletben tartotta.

– Ő is zenélt egyébként?

– Apám nem, ő csak szerette a zenét. Apám olyan szegény volt, hogy nála abban a korban nem lehetett szó zenetanulásról. No tehát, megkérdezte tőlem, hogy akarok-e zenész lenni, mert tudta rólam, hogy hároméves korom óta orvos akarok lenni. Én hároméves koromban úgy mutatkoztam be, hogy doktor Schönberger Pista vagyok. Ezt megelőlegeztem magamnak. Szóval, megkérdezte tőlem, akarok-e zenei pályára menni, de én határozottan “nem”-et mondtam, és fenntartottam, hogy feltétlenül orvos akarok lenni. Úgy is lett. Nem mentem zenei pályára, de azért tanultam zongorázni egészen érettségiig.

SZERZŐ
Hadas Miklós
Onkopszichológia Online

Szerkeszti: dr. Riskó Ágnes
Copyright 1999–2024 Onkopszichológia Online.
A technikai hátteret, a fejlesztést és fenntartást a Bencium biztosítja már 1999 óta. A honlap a Webflow szerverein fut, melyet a szerkesztők egy böngésző segítségével bármikor frissíthetnek.

webflow logo
Kapcsolat
csernakrisko@gmail.com
Hírlevél feliratkozás