Lövészárok
Mikor új beteg lép a kórterembe,
mindenki látja rajta, hol tart.
A kezdőknek még van hajuk
és szemöldökük. Rémültek. Nem értik,
miért juttatta őket ide a sors.
Aki másodszor, vagy harmadszor jön,
teljesen kopaszon, úgy rakja ki
a papucsát, a fogmosó poharát,
mintha hosszú utazásból tért volna
végre haza. Bízik vagy sem, elvégzi
a dolgát. Nem csinál ügyet a hányásból.
Abból sem, ha rossz leletet kap.
Aki több hónapja van itt, és átmeneti
javulás után romlanak eredményei,
növekszik a daganat a gyomrában,
vagy új tumort találtak a homloka mögött,
megmutatja, hol van, annak már
nincs ereje se félelemre, se bizakodásra.
Arra sem, hogy külön figyelmet követeljen
magának. A nővérek úgy bánnak vele,
ahogy egy régi és szeretett, de már
selejtezésre váró bútordarabbal szokás.
Ő kapja utoljára az infúziót, és nem
kérdezik meg, volt e széklete.
Külön test mindegyik. De mint
gémberedett lábú katonák a sáros
lövészárokban, egybetartoznak.
Kavics
Nektek, akik eljöttetek hozzám,
odaültetek az ágyam mellé,
vagy sétáltatok velem a kórház kertjében,
amíg el nem fáradtam, és szemetekben
óvatos félelemmel azt mondtátok,
legyek erős, szükség van rám,
és nektek, akiket elnémított a hír,
de gondoltatok rám,
a barátotokra,
és neked, Uram, akihez viszont én nem
tudtam régen szólni, szem elől
veszítettem menekülésed helyszíneit,
nektek mind tudnotok kell,
hogy a napok és az éjszakák sora,
melyet különféle kórtermekben
a lélegzet görcsei közt,
fájdalmakkal, kimerülten, összetörve,
a halál közelében töltöttem,
szép volt, szép volt, szép volt:
mintha egy elfelejtett templom
falához tapasztottam volna magam,
és fájdalmakkal, kimerülten, összetörve
elmerültem a láng nélküli fényben,
de ne kérdezzétek, mi volt ott,
semmi, amit most megmutathatnék nektek,
semmi, ami többet ér egy kavicsnál,
melyet egy tóba dobtok,
csak azt tudom, hogy miután fölkeltem,
és lassan visszatért az erőm,
hogy járjak a napok zajában,
még sokáig visszakívántam a betegséget,
féltem, hogy elveszítem ajándékait,
körülhatárolhatatlan hiány maradt utána.
In: Schein Gábor Üdvözlet a kontinens belsejéből. Jelenkor, 2017
