Rendszerváltásra van szükség az egészségügyben

A gyógyítók újra megbecsült és elismert szereplői kell, hogy legyenek a társadalomnak. Utóbbinak pedig gyökeres mentalitás- és szemléletváltásra van szüksége. Nagy interjúnk a Magyar Rezidens Szövetség elnökével.

– A hálapénz elleni küzdelmet helyezte a középpontba az után, hogy a Magyar Rezidens Szövetség elnöke lett. Tény, hogy komolyan a közbeszéd része lett a hálapénz rendszerének lebontása. Mik a konkrét eredmények?
– A hálapénz elleni kampányunknak egyik legfontosabb eleme volt az a felmérés, amit a lakosság és az orvosok körében párhuzamosan végeztünk el. Több kérdés is azonos volt a lakossági és orvosi felmérésünkben, mert kíváncsiak voltunk arra, hogyan gondolkodik beteg és orvos ugyanazokról a kérdésekről, a paraszolvenciáról és annak mellékhatásairól. Rámutattunk: az egészségügyi rendszer legfőbb bűnöse a polipszerűen jelen lévő paraszolvencia, ami mindent gátol, s így a torz ösztönzők miatt a rendszer nem képes megújulni.

– Ez nem új információ. Tudjuk, érezzük.
– Inkább azt mondanám, hogy eddig éreztük, most már tudjuk is. A korábbi felmérésekből kiderült az is, hogy a külföldre vándorolt orvosok a paraszolvencia és az alacsony bérek miatt mennek el. S emiatt nem is jönnek vissza. Ezért kell a bérrendezés melletti küzdelemben a hálapénzrendszer megszüntetéséért is tenni.

– Ezen nem is lehet csodálkozni. De mik a legújabb felmérés konkrétumai?
– Markáns eredmények születtek, azt bizonyítva, hogy jó úton haladunk. Helyes volt elindítani a „Hálát a betegtől, pénzt az államtól” kampányunkat. Az eddig csak szubjektív érzésként megélt megalázottság, kiszolgáltatottság objektív számokba lett öntve. Látjuk és tapasztaljuk, hogy nem hatékony, de pazarló a hálapénzes rendszer. Annak a többletforrásnak, amit a rendszerbe bele kell tenni, nagy része megtérülne, ha mi, orvosok, nem csak a saját betegünkben, hanem a rendszer egészében gondolkodnánk. Jelenleg úgy működnek a dolgok, hogy nem számít, ha a rendszer kárt is szenved, csak a betegem el legyen látva, mert csak így van esélyem hálapénzt kapni. Többé nem lehet mellébeszélni ebben a kérdésben. Az is egyértelmű: a hálapénz nem a háláról szól, hanem a félelem bére, és egyértelműen korrupció forrása lehet.

– Az emberek nem bíznak az egészségügyi rendszerben – ez sem újdonság.
– Az eredmények szerint az emberek 45 százaléka azért ad „parát”, mert attól fél, ha nem így tenne, nem kapná meg ugyanazt az ellátást. Mindössze 14 százalék adja valóban hálája jeléül a hálapénzt. Vagyis a paraszolvencia motivációs háttere leginkább a kiszolgáltatottság érzésének a csökkentése. Több ponton látjuk, hogy az állam igyekszik „jó államként” viselkedni. Az egészségügyben, ahol életről és halálról van szó, miért nem?

– Önök népszavazást is kilátásba helyeztek a hálapénz ügyében. Izgalmas lesz ez, mert egy év eleji kutatás szerint a magyarok fele közömbös a kérdésben, vagy éppen pozitívan ítéli meg a paraszolvenciát. Mintha ez egy természetes közeg lenne. Milyen válaszokat remélnek?
– Mi azt mondjuk, beletörődnek abba, hogy a jelenlegi rendszer egy szükséges rossz, egy kényszerű helyzet. Mindenkinek tisztában kell lennie viszont azzal: valójában saját kezünkben van a sorsunk és mindenki tehet azért, hogy jobb világban éljünk. Nem szabad másokra hárítani a felelősséget és mindig valaki mást hibáztatni, valaki másra várni. Ha feltesznek egy kérdést, hogy igen vagy nem, akkor mindannyiunk felelőssége, hogy az igenek vagy a nemek lesznek többségben. Már most is gyakorolhatják az aktív részvételt a változásban. Látogassanak el a legnépszerűbb közösségi portálra és lájkolják a Hálapénz: hálát a betegtől, pénzt az államtól oldalunkat, vagy csak mondják el véleményüket.

– Talán úgy van, ahogy mondja. Bár ebben meghúzódik egy nagy adag bizalmatlanság és félelem is a rendszer irányában. A helyzet megváltoztatásához a társadalom támogatása-belátása is szükséges, mert nemcsak pénzkérdésről, hanem mentalitásról, társadalmi automatizmusokról is beszélünk. De visszatérve a kérdésemre: egy ilyen toleráns miliőben milyen válaszokra számítanak? Hogyan lehetne ezen változtatni?
– Fenn kell tartani a témát a köztudatban és konkrét adatokkal kell alátámasztani, hogy a hálapénz rendszere mindenkinek rossz. Már azt is tudjuk: mind az adott összeg, mind pedig a „borítékot” adók száma csökken. A Szinapszissal végzett kutatásunk ezt egyértelműen bizonyítja. Ha igaz is lenne, hogy a társadalom ezt természetes közegként éli meg, akkor sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az orvosok egy jelentős része már tiltakozik e rendszer ellen. Évi ezer fő fölött van az elvándoroltak száma, emellett létezik a természetes lemorzsolódás is. Vagyis a hálapénz rendszere egyértelműen nem működik, ez a rendszer így fenntarthatatlan. A kiszolgáltatottság érzése az orvosokat is mélyen érinti. Nem tudják tervezni a jövőjüket. Ha az esetleges népszavazás alapján az derül ki, hogy a társadalom meg akarja tartani a hálapénz rendszerét, akkor az az ő döntésük. Viszont ha rossz döntés születik, annak nagyon súlyos következményei lehetnek. A fiatal orvosok és már több tapasztalt kolléga sem akar ebben a rendszerben élni és dolgozni, s megveszik a repülőjegyet.

– A Szinapszis azt is kihozta: a betegek nincsenek jó véleménnyel az orvosokról, mivel 85 százalékuk szerint a gyógyítóknak érdeke a rendszer fenntartása.
– A konkrét kérdés a „laikusok” irányába arra vonatkozott, hogy érdekében áll-e az orvosoknak a hálapénzrendszer megszüntetése. A többségi társadalom szerint az orvosoknak nem érdeke. A felmérésből kiderül, hogy az orvosok is elutasítják a hálapénz intézményét. Ez nagyon fontos attitűdbeli különbség. Fel kell világosítanunk az embereket, hogy ez a gyógyítóknak – orvosok, nővérek, tehát valamennyi dolgozóról szó van, mert ez egy komplex rendszer, ahol csapatban dolgozunk – sem jó helyzet. Nem az orvostársadalom az, aki ezt a rendszert életben akarja tartani. Aki ma Magyarországon dolgozik, nem tehet mást, mint elfogadja a hálapénzt. Azok is elmennek, akik viszonylag jól élnének a hálapénzes egészségügyben is, de nem kívánnak ebben a közegben mozogni. Fokozatos frusztrációt jelent az egészségügyi dolgozóknak, hogy tervezhetetlen a jövedelem, s így a személyes élet is bizonytalan. Mi történik, ha megbetegszik az orvos? Ha hitelt kell felvennie? Ha ez a frusztráció tetőfokára ér, az orvos elhagyja az országot. Ezen a folyamaton saját magam is végigmentem.

– Nem vitatom – sőt! –, hogy ez a bizonytalanságérzet és frusztráció felőrli a gyógyítókat. De evezzünk más vizekre: bárkivel beszéltem, valahogy mindenki kerülte azt a kérdést, hogy vajon feszül-e ellentét a fiatal orvosok és az idősebb generáció között.
– Tudom, mire akar kilyukadni. Nem kerüljük a témát. De nincsen erről egyértelmű tapasztalatom. Ha odajönne hozzám bárki, hogy nyomást gyakoroljon rám annak érdekében, hogy hagyjuk a témát, mást mondanék, egyértelműen megnevezném. Egy-két gáncsot érzek a saját életemben, de nem tudom, hogy ez a hálapénz elleni harcnak tudható-e be. Az orvostársadalom megosztása nem járható út. Sokszor szoktak hivatkozni velünk szemben a hippokratészi esküre. Sok minden nincs benne, amit belemagyaráznak, de az egyértelműen benne van, hogy tisztelni kell a tanítóinkat. Ez a kiindulási alap. El lehet képzelni, hogy létezik egy olyan szűk kör, amelyiknek a paraszolvencia rendszerének fenntartása érdekében áll. De a lebontása valójában az ő érdekük is lenne, hiszen magas minőségű munkát végeznek, s azt kell mondjam, hogy megérdemelnék – hivatalosan – a magas javadalmazást. De nem tudjuk valójában, hogy milyen összegekről van, vagy éppen nincsen szó. A jövő az, hogy mindenkit a teljesítménye alapján kell kezelni és megfizetni.

– Ez igaz. A saját tapasztalataim alapján is azt mondom, a rendszer tele van nagyszerű orvosokkal. De szokásom átlagemberekkel is beszélgetni. Az ő fejükben mégiscsak az van: a professzor úrnak ennyi és ennyi a tarifája. A minap mesélte valaki: amikor állapotos volt, találkozott egy hihetetlenül pofátlan nőgyógyásszal, aki „gondoljon nagy összegre”, „mélyen nyúljon a zsebébe” mondatokkal operált, ki se mondta az összeget. A folyosón szedte össze az infót: 200–400 ezer forintokról szólt a suttogás. Egyéb botrányokat most ne is soroljak. A betegekben ezek a történetek maradnak meg. Hiába mondom, hogy én magam is ismerek nagyszerű egészségügyi dolgozókat, akik az én szememben hősök, a rossz tapasztalatok égnek bele a társadalmi tudatba. Ehhez mit szól?
– Emiatt kell a hálapénz rendszerét megszüntetni, mert egy szűk kör – szakterülettől függetlenül – miatt a negatív megítélést kiterjesztik az egész orvostársadalomra. A betegek azt hiszik, hogy egy magas alapbér mellett – ami nem is annyira magas, csak nem tudják, hogy mennyi az annyi a számos félretájékoztatás miatt – még a „parát” is elvárják, sőt kikövetelik. Lassan már ott tartunk, hogy az orvosok pénzéhes, korrupt, gerinctelen embereknek tűnnek föl. S érzékeljük is, hogy mennyire vagyunk, vagy nem vagyunk megtisztelve a társadalom részéről. Nagyon fontos, hogy az orvosok köréből jöjjön az igény a változtatásra! Ha pedig támadás ér minket bizonyos körökből, kezelni fogjuk a helyzetet. Eddig csak támogató szavakat kaptunk. Ki kell lépni a kishitűség csapdájából és hinni kell a rendszer megváltoztathatóságában.

– Ha figyelembe vesszük a béremeléseket, az ösztöndíjakat, s azt, hogy a „parát” állítólag egy magasnak mondott bérezéssel lehet kiváltani, mi az az összeg, ami célra vezethetne? Mert az is tény, hogy 100-120 ezer forintból nagyon nehéz megélni, vegetálni persze lehet ennyiből.
– A jelenlegi nettó alapbér háromszorosa az az összeg, ami már hatásos lehet. Amikor a versenyszférában dolgozó emberek szembesülnek az orvosok bérezésével, elszörnyednek: ennyi pénzért döntötök emberek életéről? Ne feledjük el: hatalmas felelősség van az egészségügyi dolgozókon. Mert lehet, hogy nem tudnak minden döntésükkel életeket menteni, de egy rossz döntés emberéletet követelhet. Ezzel a tudattal kelünk és fekszünk, s közben ott lebeg a fejünk fölött Damoklész kardja is: ki tudod-e fizetni a számláid, meg tudsz-e élni? Százszázalékos koncentráció szükséges a munkában, de ez ebben a kiszolgáltató, megalázó és frusztráló közegben nehéz. Ezt érzik a betegek is, amikor bemennek egy-egy szakrendelésre. Ez persze az egészségügyi dolgozót nem jogosítja föl az udvariatlanságra. Itt nem divat az orvosok sztrájkja, egyfajta néma tiltakozás figyelhető meg: felállnak és elmennek.

– Egészségügyi szempontból nagyon siralmas a helyzet össztársadalmi szempontból. De nézzük a gyógyítókat: a doktorok, a nővérek hogyan viselik és élik meg ezt a problématömeget, a munkamennyiséget, a speciális nagyságú és minőségű felelősséget és a negatív megítélést? Milyen a hangulat és mik a legnagyobb veszélyek, amik rájuk leselkednek? Ha az is beteg, aki a gyógyításra esküdött föl, akkor tényleg le lehet kapcsolni a villanyt…
– A Magyar Orvosi Kamarának (MOK) volt egy felmérése a kiégéssel kapcsolatban. (Interjúnkat a burnout-szindrómáról itt olvashatja.) Ők nem a hálapénzre kérdeztek rá, hanem a „mellékhatásokat” vizsgálták az orvostársadalomra nézve. Kiégettek, frusztráltak. Az elvándorlás nem lassul, nem áll meg, még akkor sem, ha a számok néha mást láttatnak. Ott tartunk, hogy minden egyes orvos vagy nővér hiánya egy-egy osztályra nagyon komoly negatív hatással van.
Éger István MOK-elnök szerint figyelemre méltó adat, hogy az elkövetkező 1-2 évben a válaszadók 17 százaléka tervez külföldi munkavállalást, ami a teljes orvosi karra vetítve ötezernél is több doktor „elvesztését” jelentené. A 2013 tavaszán készített online kérdőíves felmérésből továbbá kiderült, hogy az orvosok jelentősen túlterheltek, hetente átlagban több mint tíz órát másodállásban dolgoznak, és további tizenöt órában vállalnak ügyeletet. Ezért közülük sokan gyorsan kiégnek, és nehezen egyeztethető össze a munka a családi élettel. A megkérdezettek számos krónikus betegség területén „rosszabbul állnak”, mint az átlag lakosság; az orvosok körében nagyobb arányú a magas vérnyomás vagy a daganatos megbetegedés, amelynek egyik kiváltó oka a stressz.

– Hallottam olyan véleményt, hogy rendszerváltásra van szükség az egészségügyön belül, mert tovább élnek a rossz struktúrák és beidegződések. Ön a rendszer részeként hogyan látja ezt?
– A hálapénzrendszer kialakulását az 50-es évekre tesszük, amikor is a politika tudatosan tartotta alacsonyan az egészségügyi dolgozók bérét. Az orvosok rendszerellenesnek lettek titulálva. Szeretnénk, ha a rendszerváltás után 23 évvel az egészségügyben is végbemenne egy szemlélet- és rendszerváltás. Vannak előremutató intézkedések. Épülnek új kórházi szárnyak. Voltak béremelések. A döntéshozó hálapénzmentes egészségügy víziója megmutatkozik a Markusovszky-ösztöndíjszerződésében, ahol a sikeresen pályázó rezidensnek már szerződésben kell vállalnia, hogy nem fogad el hálapénzt. A jó szándék apró morzsáit csipegetve mégsem értjük, hogy miért az egészségügyi dolgozókkal fizettetik meg a változás árát. Nővér és orvos nélkül a csillogó-villogó kórházak fabatkát sem érnek. A betegnek nem csak modern kórházra, hanem „hagyományos” jó szóra és ápolásra is szüksége van!

– Néhány napja aláírtak egy együttműködési megállapodást a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Doktoranduszok Országos Szövetsége vezetőivel. Ez mire lesz jó?
– A hálapénzrendszer megszüntetése mellett a minőségbiztosítás a másik fő témánk. Az orvosképzésben a hálapénz és a minőségi oktatás tűz és víz, nem férnek meg egymás mellett. A minőségbiztosított képzésre minden hallgatónak megvan az igénye, ez az együttműködési megállapodás ezt fejezi ki. Ne feledjük el, hogy ez a három szervezet képviseli Magyarország jövő értelmiségét, a bázisát a tudásalapú társadalomnak. Hálapénzes kampányunk fontos része a többségi társadalom felvilágosítása a hálapénz mellékhatásairól. Ez az együttműködés segít eljutni több százezer hallgatóhoz és gyakorlatilag a családjaikhoz is egy kattintással. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen az előnyökkel és hátrányokkal. Olyan ez, mint egy műtét: az orvos felvilágosítja a beteget a kockázatokról és a beteg dönt.

Forrás: http://mno.hu/belfold/halapenz-rendszervaltasra-van-szukseg-az-egeszsegugyben-1192716

‍