és nálunk mikor ünnepeljük a sikeres túlélőket?
Forrás: Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 14(2013) 3:231-257
A javuló orvosi ellátás, a túlélési arányok növekedése ellenére a rákbetegség bekövetkezése és kezelése okozta lelki trauma következményei az érintettek egy csoportjánál a kezelések befejezését követően is éveken keresztül fentmaradhatnak. Ez befolyásolhatja a mindennapi alkalmazkodást és az emberi kapcsolatok alakulását bizonyos sikeres túlélők esetében, hozzáteszem (RÁ) a gyógyulási folyamatban szintén küzdelmet folytató hozzátartozókét is.
Elméleti háttér: Molnár Edit, is munkatársai, Feldman Ádám, Nagy László, Szűcs Rozűlia, Tiringer István, Unoka Zsolt, Molnár Dénes, Kállai János (Pécs, Budapest) hipotézise alapján a megterhelő életeseményekre adott reakciókat, a hosszabb távú pszichoszociális a támogató társas környezeten túl nagymértékben befolyásolja a gyermek életkora és kognitív érettsége. A vizsgált, gyermekkori onkológiai betegséget túlélő felnőttek száma 59, a kontrollcsoport 53, gyermekkori krónikus betegségben nem szenvedő, a túlélőkhöz hasonló életkorú felnőttből állt.
Módszerek: kognitív séma, megküzdési mód, társkapcsolati szorongás, depresszió, Young féle séma kérdőív, Neveltetésem Emlékei Kérdőív, Közvetlen Kapcsolatok Élményei kérdőív, Megküzdési Kérdőív, Kórházi Szorongás és Depresszió Skála, Poszttraumás Stressz Skála.
Eredmények: a 8 évesnél idősebb korban diagnosztizált felnőtt túlélők és egészséges kontrollszemélyekmközött sem a nők, sem a férfiak vonatkozásában nincs a vizsgált paraméterekben különbség.
A 8 évesnél fiatalabb korban kezelt felnőtt nők gyakrabban folyamodnak passzív megküzdési stratégiához, továbbá olyan maladaptív sémák alkalmazásához, mint a fokozott szeparációs érzés, korlátozott autonómia, függőség és aggodalmaskodás.
Következtetés: a kora gyermekkorban onkológiai betegségben szenvedő lányok esetén a pszichoszociális ellátottsága nagyon fontos, különösen a felnőttkori kapcsolat problémák megelőzésére való tekintettel. A későbbi gondozás folyamán fokozott figyelmet kell fordítani a problémamegoldás aktív formáinak támogatására, az elszakítottságérzés csillapítására, az autonómia érzés erősítésére, a független motivációkból származó cselekedetek támogatására és az aggodalmaskodás enyhítésére. Kiemelt segítő helyzetben vannak az anyák (a hospitalizáció alatt ők töltenek legtöbb időt a megbetegedett gyermekkel). A meleg, empatikus szülői bánásmód, a világba vetett bizalom leképződéseként még fiatalabb korban elszenvedett betegség esetén is a torzult érzelmek elleni munkában facilitáló erőként lehet jelen, még a megfelelő kognitív érettség hiányában is. A biztonságos kötődésen alapuló, empatikus, barátságos szülői környezet nehéz élethelyzetben is biztatja a gyermeket érzései kifejezésére, bátorítja, hogy olykor negatív gondolatai is helyénvalók, mely később támogató erőként lehet jelen egy koherens betegségtörténet megalkotásában.
Újra és újra hangsúlyoznunk kell a célzott pszichoszociális és pszichoterápiás intervenciók személyre szabott megvalósítását a daganatos betegségen átesett (vagy szenvedő – kieg. RÁ) gyermekek (serdülők, felnőttek – kieg. RÁ) esetében
Gratulálunk a szerzők témaválasztásához, munkájához, és reméljük, minél több gyermekkori daganatos betegséggel küzdő beteg kezelőihez és hozzátartozóihoz eljut a kutatási eredmény!
