Nagyon fontos tanulmány, – egy üzenet az európai kormányoknak és a lakosságnak – jelent meg ma a Science Daily hírlevélben. Az Annals of Oncologyban már tanulmány jelent meg arról a kutatásról, amelyről először az European Cancer Congress-en számoltak be (ECC2013).
A kutatók eredményének lényege, hogy minél többet költ a kormányzat az egészségügyi költségekre, annál inkább csökken a rákbetegség előfordulási gyakorisága és a megbetegedettek köreiben a halálozás.
27 európai ország ide vonatkozó adatait elemezték a kutatók Dr. Felipe Ades vezetésével. Bizonyítottan nagy az eltérés a megbetegedési és halálozási gyakoriságot illetően a nyugati és a kelet európai országok között!
Megnézték a GDP mértékét, és azt, hogy mennyit költenek az egyes tagországok vezetői a megelőzésre, a korai diagnosztizálásra és a korszerű kezelésekre. Megdöbbentő tudomásul venni a különbségeket. Azokban az országokban, ahol évente, fejenként kevesebbet, mint 2.000 USD-t költenek egészségügyi kiadásokra (Románia, Lengyelország, Magyarország) a kezelésben részesülő rákbetegek körülbelül 60%-a halálozik el, míg fejlettebb országokban, Franciaországban, Belgiumban és Németországban, ahol évente kb. 4.000 dollárt, a pácienseknek kevesebb, mint 40%-a hal meg rákbetegsége miatt. Ugyanis minél kedvezőbb az egészségügy működése, annál inkább elérhető a korai szűrés, korai diagnosztizálás és emiatt is hatékonyabb, minél korábban elkezdett komplex kezelés.
A betegség bekövetkezése, az onkológiai kezelések alkalmazása, elfogadása és a nagy érzelmi-fizikai-energiát igénylő, mégis sikertelen küzdelem, a halál a legnehezebb emberi élmények közé tartoznak. Ha csak egy emberrel kevesebb hal meg rákbetegség miatt, annak is nagy jelentősége van. De hogy 20% a különbség a fejlett és a felzárkózó országok rákbetegeinek halálozási arányában – miért kell, hogy így legyen?