A hazai emlőszűrés fő adatai – az apátia és a tájékozatlanság rejtett hatásai

A diagnosztikai és az 1-es épületet összekötő folyosó az OOI-ben

 

 

A Magyar Onkológia szeptemberi számában onkopszichológiai – szociológiai szempontból is szomorú, nagyon erősen elgondolkoztató adatokat olvashatunk a szervezett hazai emlőszűrés feldolgozott adatairól (2006-2007). Tovább fokozhatja a kedvezőtlen folyamat miatti  töprengésünk cselekvésre késztető hatását, ha arra gondolunk, milyen lehetett az eredmény 2012-ben, amikor a komplex válság tényezői hangsúlyosabbá váltak.

Boncz Imre és munkatársai tanulmányából a következőket emelem ki: az országos kiterjedésű, szervezett emlőszűrési program 2002-ben indult el hazánkban. A magyar emlőszűrési program  3. ciklusában az arányok  a korábbi, hazai  ciklusok adataihoz képest csökkentek! Tény, hogy az emlőrák miatti hazai, nagymértékű halálozás érdemi csökkentéséhez ez a részvételi arány nem elegendő.

Részletesen: a teljes lefedettségen belül az átszűrtségi érték  2002-2003-as 34.7%-ról a következő két szűrési ciklusban (2004-2007) 29.4-31.2%-ra csökkent!

A diagnosztikus átvizsgáltság a 2002-1003-as 22.8%-ról a következő két ciklusban 20.5-23.9%-ra változott, gyakorlatilag szinten maradt.

Az Egyesült Királyságban a meghívott nők hozzávetőlegesen 75%-a jelent meg az emlőszűrésen, Hollandiában 75-80%.

Csehországban szintén 2002-ben indult el a mammográfiás szűrési program. Ott 2007-2008-ban  a lefedettség 51% volt.

Hogyan növelhetnénk a magyar programban résztvevők számát?

 

Forrás: Magyar Onkológia 57. évf. 3. szám 2013 szeptember

fotó: Riskó Ágnes

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Positive Personal Growth Following Breast Cancer Diagnosis

Although being diagnosed with breast cancer is usually an extremely stressful experience for most women, a new study by researchers at Wake Forest Baptist Medical Center has found that there also can be unexpected benefits.

“Many women who have breast cancer often experience distress but sometimes are surprised that they also may experience a variety of positive outcomes following diagnosis,” said Suzanne Danhauer, Ph.D., associate professor of public health sciences at Wake Forest Baptist and lead author of the study.
The study, which is published in the current online edition of the journal Psycho-Oncology, examined change in post-traumatic growth (PTG) over two years in 653 women. PTG is defined as the positive psychological change experienced as a result of a struggle with highly challenging life circumstances. Commonly reported aspects of PTG include enhanced interpersonal relationships, increased appreciation for life, a sense of increased personal strength, greater spirituality and changes in life priorities or goals.
Participants completed surveys within eight months of diagnosis and also six, 12 and 18 months after that. The survey results were assessed using the Post-Traumatic Growth Inventory (PTGI), an instrument for assessing positive outcomes reported by persons who have experienced highly stressful or traumatic events.
According to the researchers, total PTGI scores increased over time mostly within the first few months following diagnosis. Greater PTGI scores were associated with education level, longer time since diagnosis, greater baseline level of illness intrusiveness and increases in social support, spirituality, use of active-adaptive coping strategies and mental health.
“Our findings suggest that there are women who see a variety of positive changes during and after breast cancer treatment,” Danhauer said. “Our study showed just how common it is for women to talk about the good things that have happened in their lives because of this illness, and it doesn’t seem to be related to how optimistic a person is or not.”
The study also showed that an increased amount of social support was associated with more post-traumatic growth in these women.
“Increased resources clearly help patients process what they are dealing with and feel supported, rather than feeling like they can’t talk about their illness,” Danhauer said. “For doctors and other health care providers, being open to hearing about what their patients are experiencing, including distress and unexpected positive outcomes, can be very beneficial.”

Journal Reference:
Suzanne C. Danhauer, L. Douglas Case, Richard Tedeschi, Greg Russell, Tanya Vishnevsky, Kelli Triplett, Edward H. Ip, Nancy E. Avis. Predictors of posttraumatic growth in women with breast cancer. Psycho-Oncology, 2013; DOI: 10.1002/pon.3298

 

Forrás: http://www.sciencedaily.com/releases/2013/10/131025155208.htm?utm_source=feedburner&utm_medium=email&utm_campaign=Feed%3A+sciencedaily%2Ftop_news+%28ScienceDaily%3A+Top+News%29

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Veszteségek a családban: dr. Balogh Klára írása a gyermekek gyászáról

 

dr. Balogh Klára: Az egyén gyásza a család rendszerében

A gyásszal foglalkozó szakirodalomban a szerzők gyakran hangsúlyozzák, hogy a gyász mindig egyéni. Ez az egyéni gyász azonban egy adott szocio-kulturális közegben élő család vertikális és horizontális időtengelyének metszéspontjában zajlik. A családi rendszer és az egyén gyásza kölcsönösen hat egymásra.
Eddigi egyéni és családi pszichoterápiás gyakorlatomban előforduló esetek retrospektív vizsgálatával a következő kérdésekre kerestem a választ:
1. Miből adódik az ugyanabban a családban élő családtagok gyászának különbözősége?
2. Hogyan támogathatja vagy akadályozhatja a családi rendszer az egyén gyászmunkáját?
3. Mire jó a patológiás gyász, mint tünet, a rendszernek, az egyénnek?
4. Hogyan segíthet a rendszerszemléletű terápia abban, hogy az egyes családtagok megélhessék egyéni gyászukat a családban?

1. Miből adódik az ugyan azon családban élő családtagok gyászának különbözősége?

A családi és az egyéni gyásznak különböző szakaszai vannak:

Családi Egyéni

Szimbiózis Sokk, tagadás
A családi egyensúly felborulása Felszakadó érzelmek
Megküzdési kísérlet a régi szabályokkal, szerepekkel Keresés, elválás
Újraszerveződés Új viszonyok kialakítása
Új egyensúly létrejötte Belenyugvás
Belenyugvás

Nagyon nehéz koordinálni a különböző családtagok személyes gyászának és a családi gyásznak a szakaszait. A gyász ráadásul nem egy longitudinális folyamat; mind az egyén, mind a család elakadhat egy-egy fázisban, átugorhat bizonyos fázisokat, oda-vissza ingázhat egyes fázisok között, hullámozva a folyamatban, a folyamattal. Ezek a hullámok interferálva egymással hol hatalmas érzelmi cunamit hoznak létre, hol pedig új szabályokat, szerepeket szülnek, segítve az új egyensúlyt – hol meg kioltják egymást. A nagyapa halála után az egyik gyerek tartósan átkerül a nagyszülői házba, a nagyapa helyére. A család úgy tudja fenntartani a régi egyensúlyt, és ebben a fázisban fixálódni, hogy egy családtaggal helyettesíti az elhunytat. Így viszont a helyettesítő családtag gyászfolyamata, egyéni fejlődése elakad.

A gyász függ a veszteség tárgyától és formájától.
A veszteség lehet:

Valós Előrevetített
Anyagi, tárgyi Anyagi, tárgyi
Szimbolikus Szimbolikus

Egy négytagú családban a menedzser-típusú anya eladta a két lányuk beteg lovát, amíg lányok nyaralni voltak. Az anyának ez egy megoldandó feladat volt, a fiatalabbik lánynak pedig átmeneti szomorúságot okozó tárgyi veszteség; az idősebbik lánynak viszont a ló volt a legjobb barátja, és vele együtt elveszítette azt a helyet is, ahova el lehetett vonulnia, lecsendesedni. Vesztesége egyszerre tárgyi és szimbolikus. Mély depresszióban kialakult súlyos anorexiával „büntette” magát és a szüleit, elakadva az egyéni gyászában, és visszahúzta a családot a felborult egyensúly stádiumába.
Az előrevetített gyászban felkészülhetnek a családtagok a valós, reális veszteségre, elbúcsúzhatnak a súlyos beteg családtagtól, de ez esetleg megakadályozhatja, hogy a jelenben éljenek. Az anticipált gyász kettéoszthatja a családtagokat reménykedőkre és halálvárókra. Pl. ha az egyik családtag már úgy kezeli a beteg családtagot, mint aki nem él, az nem számol vele, hogy haragot vált ki a reménykedőből, és vitát, veszekedést szít a családban.
Az a családtag, aki ápolta az elhunytat, többek között az előrevetített gyászánál fogva, hamarabb átmegy az egyéni gyász szakaszain, míg egy távolabb élő családtag tovább maradhat a sokk, a tagadás, a felszakadó érzelmek fázisában, oda-vissza járkálva azokban. „De hát senki sem mondta nekem, hogy anya ilyen súlyos beteg! Miért engedtetek elutazni engem, ha ti tudtátok!?”, kérdezte egy húszas éveiben járó lány az édesanyja halála után apjától és testvéreitől. A családi gyász szimbiózisát, az „együtt vagyunk fájdalmunkban” fázisát feldúlta az egyéni gyászok különbözősége.

A gyász függ az életkortól és az egyéni életciklustól
Egy családban különböző életkorú, különböző életszakaszok feladatait teljesítő tagok élnek, ami befolyásolja egyéni gyászukat. A legnagyobb különbség a gyerekek és a felnőttek között van. A gyerekek gyásza egyrészt függ a szülők viselkedésétől, ők sokkal jobban ki vannak szolgáltatva a családi gyászrendnek, szokásnak. Másrészt a gyerekek fantáziája, elképzelése a halálról, és az ebből adódó viselkedésük zavaró, nehezen érthető lehet a felnőttek számára.
A preverbális korú gyerekek érzékelik a családi egyensúly felborulását, az érzelmi és a működésbeli változásokat. Megváltozott magatartásuk reakció erre, és az esetleg őket ért konkrét veszteségre.
2-5 éves korú gyerekeket az animizmus jellemzi. Azt képzelik, hogy a halott tud mozogni, beszélni, gondolkodni, elmenni és visszajönni, azaz a halál irreverzibilis. Várják vissza az elhunytat. Ez a várakozás még erősebb, ha nem mondták meg nekik, hogy pl. a nagyi meghalt, és már nem a kórházban van. Korukból adódó kérdéseik feltéphetik a felnőttek gyógyuló sebeit.
Az 5-9 éves korú gyerekek halálképére a perszonifikáció a jellemző. Úgy képzelik, hogy a halál egy személy, aki elviszi az embereket valahova, de a csoda segíthet. Tehát a halál számukra is reverzibilis, visszafordítható. Az ő érzelmeik, indulataik, félelmeik erre a halálfigurára irányulnak, amelynek a képe függ a gyerek fantáziájától, család hitétől, a családban hallott történetektől, a látott filmektől.
9 éves kor felett a gyerekek elképzelése a halálról egyre közelebb kerül a valósághoz, tudják, hogy a halál irreverzibilis. Az ő gyászfolyamataik egyre jobban hasonlítanak a felnőttekéhez, de még mindig ki vannak téve a család szokásrendjének. Nagyon fontos, hogy gyakran a gyászoló szülőnek próbálnak segíteni, hogy „visszaállítsák” a biztonságot adó kötődésfigura egyensúlyát. Bele is ragadhatnak ebbe a vigasztaló, támogató szerepbe, és esetleg csak későbbi testi-lelki tüneteik jelzik az elmaradt gyászt.

Az egyéni életciklusváltás szintén befolyásolja a gyász folyamatát. Pl. egy kamaszkori identitáskrízis elmaradhat vagy eltolódhat egy személyes veszteség, családi gyász miatt, vagy fordítva, a gyász lesz miatta prolongált.

A nemi különbségek újabb különbségeket okozhatnak a családtagok gyászolásában.
A magyar tradicionális kultúrában megvan a férfiak és a nők szerepe. Vannak siratóasszonyok és sírásó férfiak. Vagyis a gyász emocionális része – siratás, vigasztalás – a nőkre tartozik, a technikai rész – sírásás, ügyintézés, fizikai munkában segítés – a férfiak feladata. Ezért a férfiak gyászának emocionális része eltolódhat, későbbi depresszió, alkoholizmus, testi betegség formájában jelentkezhet. „Így utólag átgondolva tényleg apám halála után kezdtem felrúgni az addigi erkölcsi értékrendemet, szétziláltam az életemet, és most itt vagyok cél és lassan család nélkül”, mondta egy negyvenes éveiben járó férfi apja halála után 5 évvel.

A halál előtti kapcsolat minősége meghatározhatja a gyász mélységét, formáját, hosszát, és az elakadás fázisát.
Egy kisajátító kapcsolat a hátramaradó házastársat életképtelenné teheti, évekre megnyújthatja a sokk fázisát, valamelyik gyereket terhelve a hátramaradó családtag gondozásával, életben tartásával.
A családi szerep természetesen meghatározza a családon belüli kapcsolat minőségét. Így a gyászunkat meghatározza, hogy az elhunytnak melyik szerepe volt hangsúlyos a számunkra. Egy fiatal férfi, aki egy balesetben halt meg, egyszerre volt anyjának szeretett fia, apjának a reménysége, támogatandó öccse a bátyjának, és molesztáló nagybácsija az unokahúgának. „A temetésen mindenki nagyon szomorú volt, kivéve én, bár nem mutattam. Sokáig bűntudatom volt amiatt, hogy örültem, hogy ez a baleset megszabadított tőle”, mondta el életében először a terapeutának az unokahúg felnőttként, sok évvel a temetés után, válás-közeli állapotban.

A családi hierarchiában elfoglalt hely további különbségeket teremt.
Egy férfi, aki férjként elakadt a tagadás fázisában, és egy hónappal a felesége halála után hazavitt egy azonos nevű, hasonló alkatú, új asszonyt, családfőként megtiltotta a közel felnőtt gyerekeinek, hogy sírjanak az anyjuk miatt, vagy szomorkodjanak első, árva karácsonyukon.

A családi gyászrend meghatározza, hogy ki a fő gyászoló a családban.
Falusi közösségekben még most is elvárás, hogy a közvetlen hozzátartozó, a főgyászoló, pl. a feleség egy évig hordjon fekete ruhát, távolabbi rokon fél évig, illetve 1 hónapig. „Tíz éves voltam, mikor az apám meghalt. Emlékszem a temetésére, ahol mindenki anyámat sajnálta: hogy fog felnevelni két fiút egyedül; de engem senki sem kérdezett meg, hogy szegény kisfiú, te hogy tudsz felnőni apa nélkül”, mondta egy 25 éves fiatalember, akinek a gyászával nem foglakozott a család.
Ő legalább magában haragudott erre a veszteségét figyelmen kívül hagyó gyászrendre, de egy hasonló korú, pszichózis szélén álló, 20 éves lány, pityergő anyját simogatva mondta: „Szegény anya anyukája meghalt, mikor én egy éves voltam.” A családban 20 éve a lány anyja volt a főgyászoló, miközben figyelmen kívül hagyták, hogy a lányának emiatt nem volt anyja, nem volt nagyanyja, nem volt saját bánata, öröme.

A család, a családtagok hite, vallása tovább színezi a különbségeket.
Fontos, hogy melyik származási család hite kap érvényességet a gyász során. Megengedheti-e valamelyik családtag, hogy szomorú legyen abban a családban, amelynek a hite szerint a halál belépőjegy az örök boldogságba, vagy szabad-e hinni valakinek a mennyországban, ha az apa szerint a halál nem más, mint az anyag átalakulása. „Mi járunk ugyan templomba, de a férjem megtiltotta, hogy a gyerekeket becsapjam bármiféle mennyországgal”, mondta egy anya, akinek a 7 éves fia az apai nagymama váratlan halála óta nem mer elaludni halálfélelme miatt. „Mindenkinek meg kell egyszer halni, majd a férgek megesznek és kész”, kommentálta az apa az eseményt.

Családi rituálék, szokások határozzák meg, hogy kinek mi a feladata, szerepe a temetés előtt, alatt és után; kiviszik-e a gyerekeket a temetésre, vagy valaki vigyáz otthon rájuk. „Az apám mindig azt mondta, hogy az élőknek élni kell, nem a temetőbe járkálni. Így aztán én se szoktam kimenni, meg a gyerekeket sem viszem”, mondta egy apa.
A szokás mögött persze különböző családi dinamika húzódhat meg. Egy 8 éves kislányt, akit amiatt hoztak terápiába, hogy az új tanévben szinte hajtott a fekete pontokra, nem vittek el az imádott nagymama temetésére, nehogy az megzavarja a lelkét. A háttérben kiderült, hogy a szülők már korábban is féltették a „furcsa” nagymama befolyásától a kislányt, az anya nem szerette az anyósát, nem tartotta fontosnak az egész temetést. A kislány gyászát a fekete pontok gyűjtésével fejezte ki. A terápiája pedig az volt, hogy két ülésen keresztül rajzolta a nagyi síremlékét, mialatt anyjával az anyós-meny konfliktusról beszéltünk.

2. Hogyan támogathatja vagy akadályozhatja a családi rendszer az egyén gyászmunkáját? Milyen tényezők befolyásolják azt?

A veszteség okozta krízis nagysága
A család támogató vagy gátló hatása függ a veszteség okozta krízis nagyságától, attól, hogy mikor, hogyan tud újraszerveződni a családi rendszer.

Tudnak-e a felnőttek figyelni a gyerekek gyászára? Tudnak-e különbséget tenni a saját veszteségeik, érzéseik, és gyermekük veszteségei, érzései között? „Nem gondoltam, hogy a fiam emlékszik az apámra, alig volt négy éves, mikor meghalt. De ahogy Ön ajánlotta, kivittem a temetőbe az apám sírjához, ahol folyamatosan beszélt a nagyapjáról, a közös barkácsolásukról”, mondta az az apa, akinek családjában nem volt szokás a temetőbe menni, 4 évvel az apja temetése után.

A családi kommunikáció
A nyílt kommunikáció segíthet a családtagoknak, a családnak, hogy megéljék a gyász különböző szakaszait. Ha ki tudják fejezni az érzéseiket, tudják kezelni és elfogadni a többiekét, ha tudnak beszélni az elhunytról, ha el tudják fogadni a különböző kapcsolatokból eredő emlékeket, akkor segítik egymást, hogy eljussanak az elfogadásig, meg tudják tenni az utat a gyász szimbiózisától a differenciálódáson át az újraközeledésig, az életüknek egy új szakaszáig.

Családi életciklus
Ha a veszteség egybeesik egy családi életciklus-váltással, nehezebb egymásra figyelni, túl sok feladatot, változást kell menedzselni a családnak; elakadhat, vagy eltolódhat egy-egy családtag gyásza. Egy ötven év körüli, depressziós férfi sorolta a veszteségeit: „Megnősült a kedvenc fiam, ő elköltözött, anyósom pedig hozzánk. Meghalt az apám, és a halála után megromlott a kapcsolatom a húgommal és az anyámmal. Meghalt a legjobb barátom rákban. Egy éve bizonytalan, hogy a munkahelyem megmarad vagy sem. Volt egy átmeneti agyérgörcsöm, szörnyű volt megélni, hogy én is beteg lehetek. Elveszítettem a vágyamat minden iránt, de a legjobban az bánt, hogy a feleségem iránt is.” Szóval az üres fészekbe berepült az anyósa, mielőtt el tudta volna gyászolni a fiát, az apját, a legjobb barátját. A saját és a származási családja nem tudott neki segíteni, el voltak foglalva a saját feladataikkal, gyászukkal, és ráadásul még a férfi szociális háttere is megingott.

Hol, melyik szakaszban akadt el a családi gyász?
Nagyon nehéz egy családtagnak túljutva a saját gyászán, új kapcsolatot teremteni, ha a családi gyász elakadt a gyász szimbiózisában. Egy nyolc éves kislány fejfájásos tünete mögött a következő történet bontakozott ki: az apja halála után az anyai dédnagymama hozzájuk költözött, és hosszú éveken át egy szobában aludt a dédi, az anya, a nővére és ő. Mindenki védte őt és egymást ebben a fészek-melegben. Ám hat évvel a férje halála után az édesanya, keresztüljutva az ő személyes gyászán, talált egy új partnert, aki hozzájuk költözött a saját két fiával, a dédi pedig visszaköltözött a házába. A kislány meleg, óvó fészke hirtelen négy, eleven gyerek szobájává vált. Amikor az iskolában fájt a feje, az édesanyja érte ment, ágyba fektette, vigyázott rá, a dédi meglátogatta, és a 10 éves nővére óvta, vigasztalta. A fejfájás, mint tünet segített visszamenni a családnak a gyász szimbiózisába, fészek-melegébe, egy kicsit újra összebújni az új családtagok nélkül. Ugyanakkor bűntudatot keltett az anyában az új kapcsolata miatt, akadályozta a felszabadult újrakezdés szakaszát.

3. Mire jó a patológiás gyász, mint tünet a rendszernek, az egyénnek?
Ha a családi rendszer egyensúlya már a veszteség előtt is patológiás, tünettel fenntartott volt, akkor nagy a valószínűsége, hogy a veszteség után is „szükségük lesz” egy tünetre, ami lehet valamelyik családtag patológiás gyásza. „Tíz évig gondoztam az anyámat, és nem tudtam elmenni, dolgozni. A halála után a hat éves lányom elkezdett dadogni”, mondta egy negyvenes éveiben járó asszony. A család alkalmazkodott az ő anyja betegségéhez. A férje lett az egyedüli kenyérkereső, ő otthon maradt, gondozta az anyját, nevelte az akkor 6 éves fiukat. Aztán szült még egy gyereket, hogy továbbra is otthon tudjon maradni, és kapjanak egy kevés támogatást az államtól. Ez a gyerek lett most az indexpáciens. „Ugye nem mehet iskolába, ha így dadog? Muszáj lesz vele otthon maradnom, ugye?” Ebben a családban bemerevedett a családi struktúra a krónikus beteg hosszas ápolása során. Az új tünet segített elhalasztani a veszteség utáni változást. A megingott egyensúly krízisében a régi szerepekkel, szabályokkal próbálkoztak újra.
Az egyén és a család elakadt gyásza kölcsönösen fenntarthatják egymást. Váratlan veszteség váratlan időben gyakrabban okozhat patológiás gyászt, patológiás családi struktúrát.
Egy külföldön, autóbalesetben meghalt családfő egy irányítandó feleséget és két fiút (15 és 9 éveseket) hagyott árván. A fiatalabb fiú szellemi teljesítményének elmaradása miatt kértek segítséget 4 évvel később.

A tünethordozó, ekkor már 13 éves fiú viselkedése, testalkata 9 évesnek felelt meg; testi, szellemi lemaradása jelezte, hogy megállt számára az idő a szörnyű hír hallatán. A 20 éves bátyja viszont hatalmasra növesztette magát, hogy elbírja az apja volt feladatait: támogatta anyját, nevelte az öccsét, építette a házukat, kezelte a kártérítésként kapott pénzt. Egyéni gyászukban ingáztak a tagadás és a feltörő érzelmek stádiuma között, haragjuk egymás ellen irányult, de nem tudtak beszélni az elveszített férjről, apáról. Családként pedig a régi szabályokkal, szerepekkel való megküzdés stádiumában küszködtek, ami támogatta a tagadás fenntartását, korlátozta a fájdalom átélését, de megállította egyéni fejlődésüket. A fiatalabb fiú tünete hozta őket terápiába, ahol megrendezett rituálé keretében elbúcsúztak a férjtől, a szülőtárstól, az apától. Először a tünethordozó páciens testi változása jelezte, hogy beindult a fejlődés, az érés: a duci, aszexuális kisfiúból másodlagos nemi jeleket hordozó kamasz lett. Látható ereje és az anya nagyobb felelősség vállalása levett a báty terheiből, aki felszabadult vegyértékeivel udvarolni kezdett.

4. Hogyan segíthet a rendszerszemléletű terápia abban, hogy az egyes családtagok megélhessék egyéni gyászukat a családban?

A családterápia célja:
• Megismerni a család gyászolási mintázatát: rituálék, szokások.
• Megismerni a veszteség előtti viszonyokat, történeteket, hierarchiát, szabályokat.
• Megismerni a család és az egyén hitét, vallásosságát, oldani annak merevségét.

„Tudod, az emberek nem tudják, hogy mi történik a halál után, ezért különböző történeteket találnak ki. Van, aki abban hisz, hogy a lelkünk a mennyországba kerül, van, aki azt gondolja, mint apa, hogy elporladunk és kész; van, aki azt gondolja, hogy újraszületünk. Megkérem a szüleidet, hogy meséljenek neked erről, vagy ha ismernek más halál utáni történetet, akkor azokat is mondják el. Te meg válaszd ki, amelyik a legjobban tetszik neked”, mondtam a halálfélelemmel, alvászavarral küszködő kisfiúnak a szülei előtt. Ő az újraszületést választotta, mert akkor kinyithatja a szemét újra, és nem fél elaludni, meg a nagyi is újjászülethet, és anya is, ha váratlanul meghalna.
• Megérteni a patológiás gyász hozadékát, és segíteni a tünet nélküli egyensúly kialakítását.
• Feltárni az erőforrásokat.
• Segíteni a családi adófőkönyv rendezését.
• Segíteni az elmaradt rituálék megrendezését.
• Megérteni és elismerni a különböző egyéni gyász jogosságát.
„Rendben van, hogy Ön még a halála után is utálja az anyósát. Ön tudja, milyen volt a kapcsolatuk. A lánya viszont hiányolhatja a nagymamáját, akit nagyon szeretett, mert az egy másik kapcsolat. Mások más oldalát ismerték meg ugyanannak az embernek”, mondtam egy kamasz lány szuicid kísérlete utáni családterápián a lány anyjának.
A válási veszteségek is különbözőek. „Édesanyátok gyásza a válás után valószínű hosszabb lesz, mint a tietek, mert ő végképp elveszítette a férjét, míg ti ritkábban ugyan, de rendszeresen találkozhattok édesapátokkal. Az anya gyakori sírása még normális és jogos, éppúgy, mint a ti örömötök a találkozások során” – ezzel próbáltam érvényességet szerezni mind a két érzelemnek a családban, és csökkenteni a kamaszkoron épp túleső gyerekek félelmét, hogy anyjukat is elveszíthetik egy mély depresszióban.

• Segíteni a gyász szimbiózisa után a differenciálódást, hogy az egyén megélhesse saját gyászát a családban.
• Segíteni a család működőképességének megőrzését.
A terápiás eszközök megválasztása függ a család, a családtagok korától, az elakadás stádiumától, a képességektől, viselkedéstől, a terapeuta stílusától, korától, tapasztalatától. Az a fontos, hogy ezek az eszközök segítsenek a családnak és a tagjainak keresztülmenni a gyász szakaszain, hogy érettebben tudjanak hozzáfogni saját maguk és a család újraszervezéséhez, új szabályok alkotásához, új, a személyes fejlődésüket segítő szerepek felvételéhez.

Dr. Balogh Klára
Debrecen

(A cikk a 2005 januárjában tartott MPT Jubileumi Nagygyűlésen és a Napfogyatkozás Egyesület által 2007 júniusában megrendezett „Összetartozás és hiány. Veszteségek a családban” című konferencián tartott előadás anyagából készült.)

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Érdekes és hasznos blog, a szerző az 23 éves angol Laura Cannon

Amikor Laura Cannonnál tavaly novemberben, 22 éves korában mellrákot diagnosztizáltak, nem csak azt határozta el, hogy legyőzi a betegséget, hanem azt is, hogy közben mindvégig stílusos marad. Inspiráló blogot indított a „kemó-sikkről”, melyben olyanokat taglal például, hogy egy feltűnő piros cipő remek választás, hogy elvonjuk a figyelmet kopasz fejünkről……

http://www.lauralouiseandhernaughtydisease.blogspot.co.uk/

Forrás: http://divany.hu/tejbenvajban/2013/10/19/laura_cannon_divatosan_gyozi_le_a_rakot/

 

 

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

The Guardian: hat gyakori tévhit a rákbetegségről és kezeléséről

 

 

Hat gyakori tévhit a rákról. Olvasd el a The Guardian összeállítása alapján a cikket, és ha tetszett, lájkold és oszd meg másokkal is!1. A rákosok aránya nő
Az, hogy egyre több a rákos: igaz; azonban sokan megdönthetetlen igazságként jelentik ki azt is, hogy ennek az az oka, hogy a világunkban egyre több a rákkeltő anyag. Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy az életkor a legkomolyabb rizikófaktor, ami egyre valószínűbbé teszi azt, hogy valaki rákos legyen. Mivel napjainkban az átlagéletkor nő, nem meglepő, hogy a rákosok aránya is nő. Ez önmagában csak azt jelenti, hogy manapság sokkal kisebb a valószínűsége, hogy fiatalabb korunkban meghalunk valamilyen fertőzésben vagy sérülésben, mint eleink. A riasztónak ható arányok mellett nem árt azt sem hangsúlyozni, hogy a rákot túlélők száma is nő – köszönhetően az egyre hatékonyabb diagnosztikának és kezeléseknek.

2. A cápák nem lesznek rákosak
Az a hiedelem, hogy a cápák nem lesznek rákosak, olyannyira belevésődött az emberek tudatába, hogy emiatt elkezdték leölni őket, hogy az állítólagosan rákellenes porcaikat hasznosítsák. Ez azonban nemcsak a cápáknak, de az embereknek sem jó. A cápák ugyanis – mint minden bonyolultabb többsejtű élőlény – lehetnek rákosak, ahogyan a kutyák és az elefántok is.

3. A rák a modern élet betegsége
Az ókori egyiptomi orvosok valamikor i. e. 3000 és 1500 között feljegyzéseket készítettek emlőrákos esetekről. Hippokratész i. e. 400 környékén megkülönböztetett jóindulatú (benignus) és rosszindulatú (malignus) daganatokat. Mint azt már megírtuk, a betegség elnevezése is tőle származik: a rosszindulatú tumor alakja emlékeztette az ízeltlábú rák felépítésére. Mindezekből a szórványos történeti adatokból is jól látható, hogy a rák igen régi betegség; az is valószínűsíthető, hogy a törzsfejlődésben nem a főemlősök megjelenésével jelent meg.

4. A sugárkezelés és a kemoterápia méreg
Bizonyos szempontból ez igaz is: mind a sugárkezelés (radioterápia), mind pedig a kemoterápia károsítja a DNS-t. A rákos sejtek olyan kóros sejtek, amelyek sokkal gyorsabban osztódnak, így elburjánzanak. Ezek a „beteg” sejtek sokkal nagyobb valószínűséggel károsodnak a terápiák hatására, mint a környező, egészséges szövetek. Ebből következően egy jól megtervezett radioterápia ott fejti ki hatását, ahol a rákos sejtek találhatóak: elpusztítva a kóros sejteket és megkímélve az egészségeseket. A kemoterápia a gyorsan osztódó sejtekre hat: ilyenek a rákos sejtek is – meg még más is, például a csontvelő vagy a hajhagymák sejtjei (így a terápia ezekre is hat).
Mindkétféle kezelés esetében az a cél, hogy – ideális esetben – kiirtsák a kóros sejteket, és megkíméljék az egészséges szöveteket. Épp ezért hatásosak, és épp ezért vannak mellékhatásaik is. A „méreg”-mantrát éppen azok szokták ismételgetni, akik valamilyen állítólagos alternatív gyógymódot próbálnak meg eladni, amelyeknek általában semmilyen mellékhatásuk nincs. Az a rákgyógyszer azonban, amelynek semmilyen mellékhatása nincsen, valószínűleg a rákos sejtekre sem hat.

5. Megvan a rák ellenszere, csak a nagy gyógyszercégek eltitkolják
Sajnos igen gyakoriak az olyan kijelentések, amelyek szerint már megtalálták a rák ellenszerét, csak a gyógyszercégek a saját profitjuk érdekében elhallgattatják az alternatív szereket kínálókat. Szinte az összes „alternatív gyógymódot” kínáló cég ezzel érvel, amikor saját termékét próbálja eladni – kezdve a homeopátiás szerektől a gyógygombákon át a különböző gyógyító olajokig.
A rákbetegség, ugyan minden esetben a kóros sejtek elszaporodását jelenti, mégis nagyon sokféle lehet. Az, hogy egy adott ráknak milyen a prognózisa, több, egymással is összefüggő tényezőn múlik: például, hogy melyik szerv vagy szervek érintettek, vannak-e távoli áttétek, mennyire műthető, mennyire előrehaladott állapotban fedezték fel a betegséget, milyen a daganat kórszövettana (milyenek a sejtek, milyen gyorsan szaporodnak), hogyan reagálnak az adott sejtek a besugárzásra vagy a kemoterápiára, és még sorolhatnánk.
A gyógyulás és a túlélés esélye tehát nagyon sok dolog függvénye. Vegyük még számításba azt is, hogy minden egyes rákos eset egyedi abból a szempontból, hogy a beteg saját sejtjeinek a mutációjáról van szó. Mindennek fényében nagyon valószínűtlennek kell tartanunk és szkeptikusan kell kezelnünk azt, hogy egyetlen csodapirula meggyógyítja a betegség összes típusát.
A fent megfogalmazott összeesküvés-elméletre pedig egyszerű ellenérv lehet az, hogy ha meg is lenne a gyógyszercégeknek a gyógymód, miért szegényednének el miatta, miért ne próbálnák meg jó áron eladni a csodatévő szert – ha már annyira pénzéhesek.

6. A rák gyógyítható valamilyen alternatív gyógyszerrel
A rák alternatív gyógymódjainak skálája igen széles: a sárgabarackmagtól a gombákon és a szódabikarbónán át egészen a fagyöngyig. Közös bennük az, hogy a szer hangsúlyozottan természetes (szemben a mérgekkel), és – részben ezzel összefüggésben – szinte teljesen hiányoznak a rá vonatkozó klinikai vizsgálatok. (Ezeken – igen szigorú szabályok szerint – minden forgalomba kerülő gyógyszernek át kell esnie.) Ebből következően pedig nincs bebizonyítva a hatásosságuk; sőt, a helyzet sajnos rosszabb: nincs bizonyítva az sem, hogy nem ártalmasak.
Ebből következően csak olyan gyógykezelést és kiegészítőt (tápszert, vitamint stb.) érdemes használni, amit az onkológusok elismernek és ajánlanak. A többi piacon lévő – egyébként legális vagy félig legális – szer, minthogy nincs tesztelve, nem tudjuk, hogyan hat a rákra, tehát akár ronthat is a beteg állapotán vagy a kemoterápia hatékonyságán.

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Genetic Cause of Childhood Leukemia Identified

ALL is the most common form of cancer in children, with 3,000 children and young adults being diagnosed each year in the United States.

Dr. Offit hopes that ongoing research will also determine what percentage of childhood ALL patients have the PAX5 mutation. Current estimates suggest that it is rare. Additionally, the newly discovered gene mutation may someday help scientists determine how to target transcription factors to treat other non-inherited forms of leukemia where the PAX5 mutation is present.

“With a better understanding of the genetic elements that induce cancer susceptibility, or drive cancer to grow, we can more precisely target therapy as well as potentially prevent cancer from occurring in the first place,” added Dr. Offit.

Kenneth Offit, MD, MPH, Chief of the Clinical Genetics Service at Memorial Sloan-Kettering. “At the very least this discovery gives us a new window into inherited causes of childhood leukemia. More immediately, testing for this mutation may allow affected families to prevent leukemia in future generations.

More: http://www.sciencedaily.com/releases/2013/09/130908135519.htm?utm_source=feedburner&utm_medium=email&utm_campaign=Feed%3A+sciencedaily%2Ftop_news%2Ftop_health+%28ScienceDaily%3A+Top+News+–+Top+Health%29

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Interjú dr. Peták Istvánnal a KPS tudományos igazgatójával a molekuláris korszakról és Angelina Jolieról

 

A Kossuth Rádió Közelről című műsorában augusztus 29-én – Angelina Jolie döntése kapcsán – a személyre szabott gyógyításról és a célzott génterápiáról beszélgetett Dr. Peták Istvánnal, a KPS tudományos igazgatójával.

http://hangtar.radio.hu/share-1-20130829_160930#!#2013-08-29

KPS: http://molekularis-diagnosztika.hu/

 

 

 

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Az első terhesség előtti rendszeres alkoholfogyasztás is okolható a későbbi emlőrák kialakulásáért!

 

Amerikai tudósok valószínűnek tartják, hogy az első terhesség előtti rendszeres alkoholfogyasztás növeli a emlőrák kockázatát.

Korábbi kutatások az alkohol és a emlőrák kapcsolatát idősebb életkorokban vizsgálták, illetve a serdülőkori ivás és a nem rákos melldaganatok összefüggését elemezték.   Nem kutatták azonban a nemi érés és az első terhesség közti időszak alkoholfogyasztása és a mellrák esetleges kapcsolatát – olvasható az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet lapjában (Journal of the National Cancer Institute).

A St. Louis-i Washington Egyetem orvosi karának kutatói szerint ebben az időszakban (nemi érés bekövetkezte és az első terhesség közötti idő)  a mellszövet különösen érzékeny a rákkeltő anyagokra. A kutatók 91 005 olyan 25–44 éves ápolónőnő adatait elemezték, akik legalább egy teljes várandósságot kihordtak, és korábban nem volt daganatuk. 1989 és 2009 között követték őket nyomon, 1609-nél mellrák, 970-nél jóindulatú mellbetegség alakult ki a vizsgált időszakban.

Rendszeresen fogyasztott napi egy ital 13 százalékos emlőrák kockázat növelő

A résztvevők 20,4 százaléka számolt be a kérdőíven arról, hogy az első ciklusától az első terhességéig nem ivott, 3,8 százalékuk vallott be közepes vagy erős alkoholfogyasztást. Azt fedezték fel, hogy minél hosszabb a nemi éréstől az első terhességig tartó időszak, annál nagyobb az emlőrák kockázata. Ebben az időszakban átlagosan, rendszeresen napi egy ital – egy üveg sör, pohár bor vagy fél deciliter rövid ital – fogyasztása átlagosan 13 százalékkal növeli a mellrák kockázatát, és 15 százalékkal fokozza a valószínűségét annak, hogy a nő élete során jóindulatú emlőbetegség alakul ki. Noha az utóbbi nem rák, mégis előfordulása 500 százalékkal növeli az emlőrák kockázatát. „A szülők (más rokonok, barátnők, háziorvos, stb. – tartalomfelelős)  tanítsák meg a lányaiknak, hogyan függ össze az ivás és az emlőrák ebben az érzékeny időszakban”– hangoztatta Ying Liu, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók szerint további kutatások szükségesek annak érdekében, hogy megtudjuk, hogyan lehet ellensúlyozni az alkohol hatásait, ha a fiatal nő az ivás mellett dönt.

Korábbi tanulmányok alapján arról olvashatunk a szaklapokban, hogy a rostos táplálékok, és az optimális testmozgás végzése csökkenti a rák kockázatát.

Az emlőrák kialakulásának kockázatát a következő adatok elemzéséből számítják ki a bethesdai Országos Rákkutató Központ munkatársai: a nő életkora, gyermekei száma, első szülés ideje, étrendje, életmódja, testtömege, fogamzásgátlási módszere, esetleges hormonkezelés/ek.

Források: MTI, http://mno.hu/eletmod_egeszseg/az-alkohol-okolhato-a-mellrakert-1181309, The Daily Telegraph netes kiadása a PLOS Medicine című folyóirat

 

 

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Légy jelen! Ellenzem az utólagos hálapénzt!

Magyar Nemzet, Tisztelt Szerkesztőség! rovat  2012 július 13
Az orvosi fizetések valódi rendezésére van szükség, nem a segítségre szoruló betegek megsarcolására!

Orvosok rettegésben
Kiszámíthatatlan következményekkel járó változás történt az évtizedek óta létező, a társadalom tagjait mindig megosztó hálapénz történetben. 2012. július 1-től az új munka törvénykönyve alapján egyre több egészségügyi intézmény vezetője előzetes engedélyt adott munkatársainak a hálapénz utólagos elfogadására, egyúttal azt hangsúlyozták, hogy a borravaló előzetes elfogadása vagy kikövetelése bűncselekmény. Az utólagosan elfogadható hálapénz – az eddig tilos és titkolt cselekedet engedélyezése és beemelése a valóságunkba – azt sugallja, hogy nemcsak lehet, hanem kell is hálapénzt adni az egészségügyi dolgozóknak. Ez az üzenet alapjaiban torpedózza meg a winnicotti fogalommal élve “elég jó” orvos-beteg kapcsolat kiépítésének és fenntartásának még a lehetőségét is. Emberi méltóságunk megtartása és szakmánk tisztességének megőrzése érdekében fizetésünk valódi rendezésére van szükség, nem pedig a törékeny, segítségre szoruló emberek és családtagjaik megsarcolására.

Mint évtizedek óta az egészségügyben dolgozó – most már nyugdíjas – pszichológus, pszichoanalitikus, most úgy érzem, meg kell szólalnom.

Ferenczi Sándor, a világhírű pszichoanalitikus már a múlt század elején kifejtette, hogy bármely beteg és gyógyítója közötti kapcsolat eredendően érzelmi kapcsolat, ami a gyógyító hatás elengedhetetlen és igen fontos tényezője. Az 50-es években a nem kevésbé elismert Bálint Mihály pszichoanalitikus már egyenesen az orvosról, mint gyógyszerről beszélt. Napjainkra a pszichoterapeuták kidolgozták a gyógyító munka egyik legfontosabb bázisát és hatótényezőjét, az őszinte kapcsolaton alapuló együttműködést orvos és betege között. Itt az ideje, hogy az egyre betegebb dolgozókkal működő egészségügy teljes területére kiterjesszük a pszichiátria, pszichológia területén elfogadott és elterjedt fogalmakat és módszereket, természetesen az adott osztály feladatihoz igazítva azokat. A teljesség igénye nélkül két sajátos tényezőről szeretnék szót ejteni: az orvos-beteg kapcsolatot elvben továbbfejlesztő kommunikációs tréningről és az orvos-beteg együttműködésre vonatkozó szerződésről.

A kommunikációs tréningek elterjedőben vannak, és többé-kevésbé támogatottak az egészségügyben is. Csakhogy többet árt, mint használ az orvos és a beteg közötti kommunikáció fejlesztése az őszinte és valóban egyenrangú kapcsolat bázisa nélkül. A hálapénz rombolja a légkört, eltünteti az egyenrangúságot. Tovább rontja a helyzetet, hogy az érintettek (beteg, hozzátartozói, szakemberek9 kaphatnak ugyan lelki segítséget, de a klinikai pszichológus/pszichiáter státuszok elenyésző száma miatt a rászorulók töredéke jut csak megfelelő lelki és szociális támogatáshoz. Az orvosok az empátiájukat fejleszteni kívánó kommunikációs gyakorlatok elvégzése után a szükséges szupervíziós támogatás hiányában még kiégettebbé válhatnak, mint amilyenek korábban voltak. Ez a váratlan, de nem meglepő folyamatot kutatások is igazolják. Hogyan is tudna a napról napra többet dolgozó egészségügyi szakember „büntetlenül” nyitottabban és empatikusabban foglalkozni a betegeivel? Az orvos nem automata! Hiába mutattuk kikutatókkal együtt, hogy a testi betegek is együttműködőbbek, és még inkább kitartanak az alkalmazott orvosi terápiákban, ha önkéntes alapon megkapják a szükséges lelki és kapcsolati támogatást, ha nincs megfelelő képzettségű és számú szakember az egészségügyben?

Az együttműködési szerződés az orvos és a páciense között közismert a pszichoterápia világában, de az egészségügy más területein is szükség lenne a bevezetésére. Egy ilyen szerződésben azt kell rögzíteni, hogy mi a diagnózis, mi az alkalmazható terápia célja és formája, és meg kell állapodni az együttműködés feltételeiben: például a fizikai-időbeli körülményekről, technikai kérdésekről. A megbeszélést az őszinteségre és bizalomra kell építeni, ami később a gyógyító kapcsolatra is kiterjed. A gyógyítás körülményeiről és folyamatáról az orvos és a multidiszciplináris csapat tagjai gondoskodnak a minél hatékonyabb gyógyulás érdekében, amelyben természetesen a páciens és hozzátartozói is aktívak. Ebbe a szerződésbe az utólagos hálapénz érthetően nem illik bele.

Az egészségügy mai helyzetében a fentiekben említetteket minimális feltételként kellene alkalmazni. Ezzel jelentősen lehetne csökkenteni mind az egészségügyi dolgozók, mind a páciensek, mind a hozzátartozók egyre elviselhetetlenebb kiszolgáltatottságát. Mi egy hajóban evezünk!

Dr. Riskó Ágnes

 

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail

Légy jelen! Összefoglaló tanulmány az onkológiai mozgásterápiáról a Cancer World-ben

A teljes tanulmány: http://www.cancerworld.org/Articles/Issues_54/e-Grand_Round/Chronic_and_late_effects%3A_how_physical_activity_can_help.html

Egy kis ízelítő:

Az onkológiai kezelések alatt és után alkalmazható speciális mozgásterápia javíthatja a páciensek általános fizikai erőnlétét, miközben érzelmi-hangulati életük harmonizálását is segíti, ezáltal is csökkenti a visszaesés lehetőségét.

Napjainkban a speciális mozgásterápiára alapozott komplex onkológiai rehabilitáció egy evidencia, irányelvei kidolgozottak (nemzetközileg és hazánkban is, főleg az Országos Onkológiai Intézetben), módszerei széles körben elfogadottak a betegek, a kollégák és a hozzátartozók részéről egyaránt.

A megtervezett, a beteg teherbíróképességét maximálisan figyelembe vevő, személyre alakított, rendszeres mozgásterápia – az onkológiai kezelések alatt és után! -csökkentheti a funkcionális veszteségeket (szív- és keringési rendszer, izomzat), ami a daganatos betegség és kezelésének következményeként alakulhat ki a betegekben (Med Sci Sports Exerc 2010; 42:1409–26). Csökkentheti a krónikussá váló, vagy csak a későbbiekben megjelenő mellékhatásokat, mint fáradtság, depresszív hangulati élet és testsúlynövekedés.  Növekvő számú tanulmányból (pl. grade A evidence; J Cancer Surviv 2010, 4:87–100) arról is értesülhetünk, hogy a fizikailag aktív sikeres túlélőkben például csökken a visszaesés kockázata és tovább nő a várható élettartam.  (JCO 2011; 29:727–732).

Néhány tanulmány már bizonyítja a rendszeres gyógytorna kedvező hatását a csontrendszerre. Ismert, hogy pl. hormonterápia esetén csökkenhet a csontok denzitása (sűrűsége). A csontok gyengülése ellen a legjobb ellenszernek az ún. ellenállással szemben végzett gyakorlatsorok bizonyultak.

Palliatív kezelés esetén, ill. terminális állapotban is kedvező hatásúak a gondosan összeállított mozgássorok és fizioterápiás módszerek, pl. Oncol Nurs Forum 2004, 31:977–983). és lásd tanulmányomat ezen a honlapon (A terminális állapotban lévő rákbetegek életminőségét javító nem verbális módszerek ismertetése. In: Halálközelben II., Magyar Hospice Alapítvány, Budapest, 1995).

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést az onkológiai mozgásterápia iránt!

 

 

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail